Mészáros M1 Szerviz Kft.Újdonságok
A(z) Mészáros M1 Szerviz Kft. összes aktuális híre, ajánlata és akciója itt található.
Ibiza Anniversary Limited Edition különleges modellváltozatával ünnepli ikonná vált sorozata 40. évfordulóját a SEAT
"Anniversary Limited Edition" néven limitált darabszámú különleges modellváltozattal ünnepli mára ikonná vált modellje, az Ibiza 40. évfordulóját a SEAT. Az Ibiza szigetéről elnevezett modellcsalád fordulópontot jelentett a vállalat sikereinek történetében, amelyből öt generációja során 1984 óta összesen több mint hatmillió példányt értékesített.Az SEAT Ibiza első generációja volt a márka első olyan modellje, amelyet már nem egy fő technikai partner közreműködésével, hanem saját, illetve olyan partnerei szaktudásával fejlesztett ki, mint Giorgetto Giugiaro a külső formavilág, a Karmann a belső dizájn, valamint a Porsche a hajtásrendszer terén.
E sorozat már 1984-es bemutatkozása óta mércéül szolgálhatott a piacon, miközben a SEAT azon sikerei előtt is utat nyitott, amelyek során járműveit világszerte értékesítő, globális vállalatként igyekezett megerősíteni pozícióját.
"Az ikonná vált Ibiza sikere azt is jelentette, hogy néhány országban már a márkanevet megelőzően is ismerték ezt a modellt. A SEAT márka jelenleg történetének legjobb termékkínálatával rendelkezik, és erősebb, mint valaha" - hangsúlyozta Wayne Griffiths, a SEAT vezérigazgatója. "A félvezetőbeszerzés jelentette kihívások mérséklődésével eladásaink 24 százalékkal nőttek 2023-ban, kiszállításaink pedig elérték a 288 400 darabot."
A SEAT Ibizia limitált felszereltségű csomaga az Anniversary Limited Edition új felszereltséggel és színekkel, valamint új könnyűfém keréktárcsákkal és dizájnelemekkel készül.
A B-oszlop lézergravírozott lesz, de a küszöbléceknél nem jelezték külön, hogy lézergravírozott lenne.
Az autó külső megjelenését karosszériája exkluzív Grafénszürke árnyalata és 18 col peremátmérőjű Cosmo-szürke könnyűfém keréktárcsái, valamint a B-oszlopain feltűnő "Anniversary Limited Edition" lézergravírozott feliratok teszik egyedivé. A beltér különlegességei az exkluzív textilbevonatú kagylóülések - amelyek a dinamika és a kényelem új szintjét kínálják az elöl helyet foglalóknak -, az ajtók és a középkonzol új, matt sötétalumínium felületei, valamint a küszöblécek lézergravírozott "Anniversary Limited Edition" felirata.
A SEAT Ibiza Anniversary Limited Edition 2024 első negyedévétől kapható.
Fedezzen fel további híreket
Nyárra hangolva, „Simply Clever” módra: a Škoda okos megoldásai, amelyek még könnyebbé teszik az utazást
Mladá Boleslav, 2026. augusztus 17. – A nyaralások, a hétvégi kirándulások és a szabadtéri programok gyakran nagyobb tárolókapacitást, töltési lehetőségeket és praktikus, a mindennapokat megkönnyítő megoldásokat igényelnek.
A Škoda Auto erős pénzügyi eredményeket, rekordot jelentő elektromosjármű-átadásokat és európai második helyezést ért el 2026 első félévében
A Škoda Auto 2026 első félévében megerősítette erős pozícióját a globális piacon: világszerte 555 700 járművet adott át ügyfeleinek, ami 9,1%-os növekedést jelent az előző év azonos időszakához képest. Európában (EU27+4) a Škoda továbbra is a második legnagyobb értékesítési volumenű autómárka maradt, megőrizve az első negyedév végén elfoglalt pozícióját.
A Škoda Auto 23 éve a Tour de France fő partnere; az új Škoda Peaq lesz a piros autó
A 113. Tour de France Grand Départ szombaton veszi kezdetét a spanyolországi Barcelonában. A Škoda Auto immár 23.egymást követő éve a világ leghíresebb kerékpárversenyének fő partnere, és első alkalommal mutatja be a nagyközönségnek két új, teljesen elektromos modelljét: a Škoda Epiqet és az új csúcsmodell Škoda Peaqet. A Peaq SUV a 21 szakaszból 12-n Christian Prudhomme versenyigazgató piros autójának szerepét tölti be.